. Név: Mirmulnir
Kor: 9 év / 36 év
Született: 2014. Augusztus 6.
Nem: Hím / Férfi
Faj: Sárkány
Magasság: 10 m / 197 cm
Felmenői: Ismeretlen plague guardianok
Élettárs: Angel Whitefeather
Gyerek(ek): Dein, Bri
Barátok: -
Jellemzők: Óriási külseje ellenére nyugodt és kíváncsi, bár nem fél ölni ha fenyegetik. Miután valakit barátjának fogad, vele kedves és védelmező. A hatalmas mérete miatt sokat eszik, mindenevő.
Félelmek: Emberek.
Gyengeségek: Jég, tűz. Emberi alakjában sérülékenyebb.
Képességei: Egy tündér átka miatt arra lett kárhoztatva, hogy emberként éljen. Ezt később Angel segítségével megtörték és azóta fel tudja venni az emberi alakját, ha akarja.
Múlt: Egy kisebb klánban született, mindkét szülője plague elemű volt, ahogy ő is, hiszen azon a területen született. Itt nehéz volt az élet, így a klán megtanította vadűszni, halászni, gyűjtögetni. Társaival gyakran birkózott, ezzel eddzve magát és a többieket is. Miután felnőtt, útnak indult, hogy keressen valamit, amit védhet, mint a fajtája összes tagja. Nagyon messzire ment, Sornieth-et is elhagyta.
Az emberek világában állapodott meg, egy erdőben, ahol hatalmas fák voltak, elegek ahhoz, hogy elrejtsék. Egy barlangot talált magának, de nem érezte, hogy azt kéne védenie. Később, mikor az erdőben vadászni indult, egy folyóhoz ment és összefutott egy emberrel. Először ugyan meg akarta támadni, de a nő félelmét látva, inkább nem bántotta és kíváncsiskodva állt felé. A nő végül visszament hozzá és megetette, aztán Mir írni kezdett, így kommunikálni tudtak. Később meg is tanulta az emberi nyelvet. Egyszer, éjszaka kíváncsiságból követte is a nagyszülei házához. Ugyan felfordulást okozott de baja nem esett, lévén este senki sem látta. Angel gyakran ment ki hozzá, míg vidéken tartózkodott.
Vakácja letelte után haza kellett mennie, vissza a nagyvárosba. Megígérte uugyan Mirnek, hogy visszajön, de a barátja elég nyugtalan volt ezután. Aztán mire a nő visszatért, Mir talált magának párt és fészkelni terveztek. A nőstény nem volt boldog egy ember láttán és amint észrevette, megtámadta. A hím megvédte Angelt ugyan, de a nő úgy döntött, míg a fészkelés tart, addig nem zavarja őket.
Szerencséjére ez nem tartott sokáig és nem sokkal a fiókák kelése után Mir párja el is ment, ráhagyva a két kölyköt. Ugyan Angel nem mesélte, de míg távol volt, ő is szerzett magának társat és már terhesen ment vissza. A nő nagyon megszerette a két kissárkányt és labdát is hozott nekik, hogy játszhassanak.
Mir kölykei is hamar nőttek, Angel később az erdőbe költözött a párjával és a gyermekével. Mivel sokat járt a sárkányhoz, a párja elég féltékeny volt és később elváltak. Bri is elrepült, miutá elérte a tinédzser kort, és a megmaradt kis család közelebb költözött egymáshoz.
Ekkor történt meg, hogy Mirt elátkozták és egy ideig kénytelen volt Angelékkel élni, emberként. Először nagyon szokatlan és furcsa volt neki, e később kezdett hozzászokni, mégis vágyott az igazi mivoltára. Ezt később sikerült is visszaszereznie, addigra Angellel igazán közel kerültek egymáshoz. Noha összeköltöztek, közös családot még nem alapítottak.