Név: Anna Holmes Galt, házasság előtt Anna Galt
Kor: 26 év
Született: 1997. Április 10.
Nem: Nő
Faj: Ember
Magasság: 170 cm
Felmenői: Angol farmerek
Testvér(ek): Ashley Galt, nővére
Házastárs: Keith Holmes
Gyerek(ek): Alex Holmes
Barátok: Kenneth Holmes
Jellemzők: Mindig kedves és pozitív, a munkájából adódóan elég közvetlen. Szeret felfedezni és újat tapasztalni, ugyanakkor van amihez megrögzötten ragaszkodik. Őszinte, ahogy a nővére, ő sem rejti el a gondolatait és kimondja amit gondol.
Félelmek: Miután Keithel összejött, tudomást szerzett a múltjukról és munkájukról, ezért félti a férjét és gyermekét a többi óriástól.
Gyengeségek: Ashley-vel ellentétben fizikailag elég gyenge.
Múlt: Nővérével jó kapcsolatot ápolt már egész kicsi kora óta és mint Ashley, úgy ő is az embereket akarta boldoggá tenni, már egészen kicsiként arról álmodozott, hogy egy színházban lesz színésznő. Amint lehetett, ilyen iskolába került, de az elején elég ügyetlen volt, ami szomorúvá tette és majdnem feladta az álmát. A szülei és a nővére kitartó biztatásával, végül mégis elvégezte az iskolát, az utolsó évben tökéletesre vizsgázott a szakmájából. Ugyan, ő később költözött el, mint a nővére, amint tudott egy kisebb lakást vett egy másik városban és a helyi színházba ment dolgozni. Hamar kiderült, hogy élesben már igenis van tehetsége, így hamar a főszereplője lett az előadásoknak. Sok ellenséget és fanatikust is szerzett ezzel, akiket ugyan nem akart elutasítani, de túl közeli kapcsolatra sem vágyott.
Egyszer, mikor szabadságon volt hétvégén, úgy döntött a szüleihez utazik meglátogatni őket. Ekkor ismerte meg Ashley akkori lakótársait, a fiatalabb férfi később a férje lett. Miután véget vetettek a viszályoknak, Keith-el elköltöztek a városon belül egy másik házba, ahol később megszületett a gyermekük.